A beszoktatás menete a család igényei szerint alakul.
Első alkalommal egy közös játékra hívjuk a kisgyereket és a kísérő felnőttet (szülőt, nagyszülőt), ahol igyekszünk megismerni egymást. Figyeljük, mennyire enged közel magához az érkező gyermek, melyik az a pillanat, amikor felveszi velünk a kapcsolatot, esetleg csak a szülőn keresztül kommunikál, vagy még úgy sem :).
Nagy segítség számunkra a szülő, aki az első alkalmakkor összekötő láncszem, megtudjuk tőle a kisgyerek jelzéseinek értelmét, jelentőségét. Később az ő feladata lesz megmutatni a kisgyermeknek, hogyan válaszoljon a mi kezdeményezésünkre. Nem mindig könnyű feladat egy szülőnek, hogy miközben ő is érzi az első komolyabb elválás jelentőségét, még a gyermeket örömmel is kell elengednie, hogy az jól érezhesse magát, ne nyomassza a szülőből sugárzó aggodalom.
Azért szoktunk ajánlani a már beszokott gyerekek szüleinek a gyors búcsúzást reggel, hogy a nap “nehéz” pillanatai ne tartsanak soká. Mert a legjobb persze otthon, aztán jó a Kuckóban is, de elbúcsúzni sosem jó. Ha a búcsú pillanatit rövidre vesszük, inkább a vidám percek, az izgalmas játékok, mesék és a társak emléke marad meg a napból, az lesz hangsúlyosabb élmény.
Ha az első látogatás alkalmával úgy látjuk, hogy a kisgyermek elfogad minket kompetens felnőttnek (használhatónak 🙂 ), akkor a következő alkalommal egy rövid időre megpróbáljuk elengedni a kísérő felnőttet. Ha ez idő alatt az új vendég magabiztosan játszik, nem szomorodik el, akkor a következő alkalommal több időt tölt kísérő nélkül a Kuckóban, egész addig emelve alkalmanként az egyedül töltött időt, míg el nem érjük a délelőtt hosszát. Ekkor örömmel mondhatjuk, hogy a kisgyermek beszokott 🙂 .