Az új csapat I.


A Kuckó tíz éves fennállását ünnepli, de nem csak ezért különleges ez az év. Idén fordul elő másodszor, hogy teljesen új kis csapattal kezdjük a tanévet. Eddig minden évben volt néhány, az előző év nyarán-tavaszán érkező kicsi gyerek, aki az őszi új érkezőket veterán kuckósként fogadta, mintegy átadva nekik a kialakult szokásokat, épp úgy, mint egy óvoda vegyes korosztályú csoportjában. Aki ismer ilyen csoportot, az tudja,mennyire megkönnyíti a beilleszkedést (és a nénik munkáját) egy ilyen kis mag, ahol a gyerekek már komoly szocializációs tudással rendelkeznek.

Idén tehát csak magunkra hagyatkozhattunk. Minden újonnan érkező apróságnak meg kell mutatni – bölcsődés, óvódás korban az elmondás nem elég – , hogy mit, mikor és hogyan csinálunk. És mindehhez persze meg kell találni a megfelelő pillanatot, amikor a kicsi gyerek befogadó, érti amit szeretnénk átadni. Itt elsősorban nem is a napirend által adott szokásokról van szó, hiszen egy ilyen helyzetben épp elég megtanulni, hogy egy új közösségben nem minden úgy történik, ahogy otthon (bármennyire is szeretnénk) . Figyelnünk, sőt, vigyáznunk kell egymásra. A játékok bizony közösek, és főleg játékra valók (ami bármi lehet, ha békés és nem dobálós).

A nézeteltéréseket semmiképpen nem fizikai úton rendezzük. Sorolhatnánk még sok mindent, de azt hiszem, a gyerekeknek mégis azt a legnehezebb megszokni,hogy nem odahaza történik mindez. Épp ezért igyekszünk mindegyik kisgyerekhez alkalmazkodni oly módon, hogy megtartjuk azt a személyes távolságot / felvesszük azt a közelséget, amekkorát ő igényel, átvesszük a ritmust, amely neki jólesik, és így próbáljuk tovább építeni a vele kialakított kapcsolatot.